Weboldalunk funkcionális, statisztikai és marketing sütiket használ, melyek adatai harmadik felekkel is megosztásra kerülnek. Részletes adatvédelmi tájékoztató
Januártól megszűnik a helyi iparűzési adókedvezmény, és emelkedik a tíz éve változatlan építményadó Kecskeméten; a lakosságot továbbra sem terheli semmilyen helyi adó
- közölte a város önkormányzata.
A helyi iparűzési adó változásai
A közlemény szerint a helyi iparűzési adó (hipa) Kecskemétet és Győrt kivéve minden más városban 2 százalék. Kecskemét város vezetése korábban országosan elsőként döntött a hipa csökkentéséről. A vállalkozások így 2011 és 2019 között 1,6 százalékot, 2020 óta pedig 1,8 százalékot fizettek. Az utóbbi két évben kivételt képeztek a kis- és középvállalkozások, amelyek 1 százalékot fizettek. Ennek eredményeként az elmúlt több mint tíz év alatt mintegy 23 milliárd forint maradt a kecskeméti cégeknél.
Azt írták, január 1-jétől Kecskeméten is az országosan alkalmazott 2 százalékot kell majd fizetniük a gazdasági szereplőknek. Ez döntően a nagyvállalatokat érinti, egyrészt azért, mert a kisvállalkozások adója nem emelkedik, másrészt pedig azért, mert a kecskeméti iparűzési adó 92 százalékát lényegében az öt legnagyobb helyi vállalat fizeti be.
Építményadó változása
Az építményadó változása szintén a vállalkozásokat érinti. Ennek mértéke Kecskeméten tíz éve nem emelkedett, jelenleg az érintettek negyedannyit sem fizetnek, mint amennyire a törvény lehetőséget ad. A tervezett változás értelmében az építményadó januártól az I. adóövezetben 1000, a II. adóövezetben 900 forint lesz négyzetméterenként. A gépjárműtárolóknál viszont nem lesz adóemelés, ott marad a négyzetméterenkénti 300 forint. A tervezett összegekkel Kecskemét az építményadó mértéke alapján várhatóan továbbra is az utolsó harmadban lesz, hiszen például Szegeden az építményadó kétszerese a kecskeméti tervezett adómértéknek.
Polgármesteri nyilatkozat
Idézik a közleményben Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármestert is, aki a változásokról szólva hangsúlyozta: "
alapelv, hogy a lakosságot terhelő helyi adókat továbbra sem vezet be a város
".
A polgármester az elmúlt napokban egyeztetett a helyi iparűzési adóról és az építményadóról a legjelentősebb cégekkel, valamint a meghatározó kis- és középvállalkozásokkal. A cégvezetők megértésüket fejezték ki és azt mondták, tisztában vannak a közös teherviselés szükségességével - olvasható a közleményben.
Koronavírus-járvány
Orosz-ukrán konfliktus
A koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán konfliktus következményei elapasztották a város tartalékait. Az önkormányzatok egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a központi költségvetéshez, de Kecskemét számára továbbra is alapelv, hogy az intézményeknek működniük kell és a lakosság életminőségének javulnia kell. Mindehhez pedig forrásokra van szükség - mondta a közlemény szerint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a változásokat indokolva.
A társasházi építményi jog újítása lehetővé teszi, hogy már az építkezés alatt banki hitelezést kapjanak a vevők, ami gyökeresen változtathat az Otthonteremtési támogatások folyósítási feltételein és előmozdíthatja az újépítésű lakások értékesítését.
Drámai újítások a banki ügyfélszolgálatban: az MNB elvárja a napi 24 órás elérhetőséget és a két percnél rövidebb várakozási időt, hogy még hatékonyabb legyen a fogyasztóvédelem és az ügyfélkiszolgálás.
2026-tól Magyarországon kiemelkedő adómentességet vezetnek be a 40 év alatti, két gyermeket nevelő anyák számára, amely révén jelentős anyagi támogatást nyújtanak a családoknak és ösztönzik a gyermekvállalást.
A fiatal édesanyák számára karácsonyi ajándékként érkezik a hír: januártól Senki jövedelemadó-mentességet kapnak, mely komoly pénzügyi könnyítést jelenthet a 30 év alatti anyukáknak, havonta átlagosan 109 ezer forint értékben.
Fedezze fel, hogyan teszi egyszerűbbé és elérhetőbbé az új adókedvezmények rendszere a családok pénzügyi tervezését, különösen a többgyermekes édesanyák számára, akik mostantól még szélesebb jogosultságokkal számolhatnak!
Szenzációs adókedvezmény a háromgyerekes édesanyáknak: 2025 októberétől több tízezer anyát érintő szja-mentesség lép életbe, ami anyagi könnyebbséget hoz a családok számára.
Azok a magánszemélyek, akik eddig még nem rendezték a gépjárműadót, és egy összegben nem tudják azt megfizetni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést, amely néhány perc alatt igényelhető
2025 májusától az engedélyeztetési, levegővédelmi, zajvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságokat szabályozó, valamint a felszíni víz védelmére vonatkozó rendeletmódosítások értelmében a vállalatokra jelentős bírságok szabhatók ki. Az új szabályozási keret szerint a környezetvédelmi előírások megsértésével drámai mértékben emelkednek a pénzbeli szankciók.
A nyugdíjasok a boltban történő fizetéskor, egy, az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított kedvezmény-kártyával vehetik igénybe a kedvezményt. Az azonosítást és a fizetést követően a nyugdíjasnak semmilyen egyéb teendője nem lesz, a visszatérítés összege ugyanis automatikusan, utalás (jogosult bankszámlájára) vagy készpénz formájában a rendszeres nyugdíjjal együtt fog megérkezni.
2025.január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók egyszerűbben határozhatják meg, hogy az átalányban megállapított jövedelmük kiszámításakor alkalmazhatnak-e 80 százalékos mértékű költséghányadot. Az Szja tv. ugyanis azokat a tevékenységeket, amelyek végzése során keletkezett bevétel 80 százalékos költséghányaddal csökkenthető, már nem TESZOR-számok szerint, hanem az adott tevékenység ÖVTJ-kódjával azonosítva sorolja fel.
Az 5 százalékos, kedvezményes adómérték 2026. december 31-éig alkalmazandó, vagyis azt 2027. január 1-jével kivezetik. A kivezetés átmeneti szabályai szerint(5) az 5 százalékos áfa a 2026. december 31. után, de 2030. december 31-ig átvett, jóváírt előlegekre, és az ebben az időszakban teljesített értékesítésekre is alkalmazandó, ha...
A jövő évtől a SZÉP kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de akár bútort is lehet belőle vásárolni.
Az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárásban a magánszemély adó feletti rendelkezésének minősül az állami adó- és vámhatóság által elkészített és az adóbevallási tervezetben feltüntetett 44/A-44/E. § szerinti nyilatkozat is, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év május 20-ig nem egészíti ki, nem javítja, bevallási kötelezettségét más módon nem teljesíti. Eszerint, ha a NAV az önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraktól, a nyugdíj-előtakarékossági számlavezetőktől, biztosítóktól beérkező adatszolgáltatások alapján a bevallási tervezetben feltünteti a rendelkezéssel összefüggő adatokat, akkor az az adózó rendelkezésének minősül abban az esetben is, ha azt az adózó nem javítja, nem egészíti ki.
Egy konkrét termék akkor termékdíjköteles, ha megfelel a Ktdt. szerinti meghatározásnak, a vámtarifaszáma szerepel a Ktdt. 1. mellékletében és nem szerepel a kivételek között