ÍGY ADÓZUNK 2022-BEN

ÍGY ADÓZUNK 2022-BEN

2022. 01. 03.
Idén debütál a 25 év alatti fiatalok adómentessége. Megszűnik idén a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig 13 százalékra mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó. A munkaviszony mellett egyéni vállalkozóként dolgozónak is jó lesz az új átalányadó.

Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős többségénél is - közölte Izer Norbert.


Családi adóvisszatérítések

Az adóügyekért felelős államtitkár elsőként a családi adóvisszatérítést emelte ki. Felidézte, hogy a családi adóvisszatérítéssel a gyermeket nevelő szülők, illetve azok akik családi kedvezményre jogosultak (így például a várandós kismamák vagy a rokkantsági járadékban részesülők) összesen több mint 600 milliárd forint befizetett adót kapnak vissza.

Idén debütál a 25 év alatti fiatalok adómentessége, amely mintegy negyedmillió fiatalnál hagy összességében 140 milliárd forintot. Az érintettek 2022. január 1-től az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Kripto-devizákra vonatkozó kedvezmények

A lakosságot érintő harmadik kedvező változás a kripto-devizával kereskedőket érinti - mondta az államtitkár. Már az idén benyújtandó szja-bevallásban alkalmazhatóak a kripto-devizákra vonatkozó kedvező szabályok. Az adó mértéke a felére, 15 százalékra csökken, így tisztul a hazai kripto-piac és tovább fehéredik a gazdaság, ami számottevő bevételt hozhat a költségvetésnek - magyarázta.

Vállalkozásokat érintő adóváltozások

Izer Norbert a vállalkozásokat érintő adóváltozások közül elsőként a munka közterhének négy százalékpontos csökkentését emelte ki.
Míg 2009-ben 33,5 százaléknyi adó terhelte a vállalkozásokat, addig 2022. január 1-től kevesebb, mint a fele: mindössze 13 százalék.

  • Megszűnik idén a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás.
  • Két és fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó.
  • A kisvállalati adó kulcsa további egy százalékponttal 10 százalékra csökken.


A változtatás csaknem 600 milliárd forint körüli összeget hagy az érintetteknél, és jelentős adóegyszerűsítést is jelent, hiszen egy újabb önálló adófajta szűnik meg. A szakképzési hozzájárulás megszűnésével úgy szabadul meg egy bonyolult adminisztratív kötelezettségtől a magyar cégvilág, hogy a szakirányú oktatást, illetve duális képzést végző vállalkozások a szociális hozzájárulási adóból lényegében ugyanúgy érvényesíthetik a kedvezményt, mint eddig - hangsúlyozta az államtitkár.

Helyi iparűzési adó kedvezményei

Kiemelte: idén is érvényes a kis- és középvállalkozások kedvezménye a helyi iparűzési adóban, vagyis 2022-ben is automatikusan jár a legtöbb esetben az alacsonyabb, maximum egy százalékos adómérték az érintetteknek. Az intézkedés révén a kkv-k összességében 150 milliárd forintot spórolhatnak. Idén is védi a vállalkozásokat, a családokat és a lakosságot az a szabály, amely szerint nem alkalmazható az a helyi adórendelet vagy települési adórendelet, amely adómérték-emelést vagy adóelőny-szűkítést fogalmazna meg, és 2022-ben sem lesz lehetőségük a települési önkormányzatoknak új, eddig nem lévő helyi adó vagy települési adó bevezetésére.

Mikrovállalkozások és egyéni vállalkozók könnyítései

Izer Norbert szerint 2022 nagy nyertesei lehetnek a mikrovállalkozások. Emlékeztetett, hogy idén teljesen megújul az átalányadó, amelynek választását nemcsak a legkisebb vállalkozásoknak, hanem sok munkaviszony mellett egyéni vállalkozóként dolgozónak is érdemes megfontolni. Az átalányadózó egyéni vállalkozó jövedelme az éves minimálbér feléig adómentes, ami 40 százalékos költségátalánnyal számolva azt jelenti, hogy kétmillió forintos bevételig az átalányadózóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük - emlékeztetett az államtitkár.

Adókedvezmények a pénzügyi szektorban

Izer Norbert jelezte azt is, hogy a kockázati tőkealap-kezelőknek, a tőzsdének és az árutőzsdei szolgáltatóknak is könnyebbséget hoz 2022 az adózásban, hiszen esetükben megszűnik a pénzügyi szervezetek különadó-kötelezettsége.

Forrás: onadozo.hu
Fedezze fel, hogyan teszi egyszerűbbé és elérhetőbbé az új adókedvezmények rendszere a családok pénzügyi tervezését, különösen a többgyermekes édesanyák számára, akik mostantól még szélesebb jogosultságokkal számolhatnak!
Szenzációs adókedvezmény a háromgyerekes édesanyáknak: 2025 októberétől több tízezer anyát érintő szja-mentesség lép életbe, ami anyagi könnyebbséget hoz a családok számára.
Azok a magánszemélyek, akik eddig még nem rendezték a gépjárműadót, és egy összegben nem tudják azt megfizetni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést, amely néhány perc alatt igényelhető
2025 májusától az engedélyeztetési, levegővédelmi, zajvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságokat szabályozó, valamint a felszíni víz védelmére vonatkozó rendeletmódosítások értelmében a vállalatokra jelentős bírságok szabhatók ki. Az új szabályozási keret szerint a környezetvédelmi előírások megsértésével drámai mértékben emelkednek a pénzbeli szankciók.

A nyugdíjasok a boltban történő fizetéskor, egy, az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított kedvezmény-kártyával vehetik igénybe a kedvezményt. Az azonosítást és a fizetést követően a nyugdíjasnak semmilyen egyéb teendője nem lesz, a visszatérítés összege ugyanis automatikusan, utalás (jogosult bankszámlájára) vagy készpénz formájában a rendszeres nyugdíjjal együtt fog megérkezni.
2025.január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók egyszerűbben határozhatják meg, hogy az átalányban megállapított jövedelmük kiszámításakor alkalmazhatnak-e 80 százalékos mértékű költséghányadot. Az Szja tv. ugyanis azokat a tevékenységeket, amelyek végzése során keletkezett bevétel 80 százalékos költséghányaddal csökkenthető, már nem TESZOR-számok szerint, hanem az adott tevékenység ÖVTJ-kódjával azonosítva sorolja fel.
Az 5 százalékos, kedvezményes adómérték 2026. december 31-éig alkalmazandó, vagyis azt 2027. január 1-jével kivezetik. A kivezetés átmeneti szabályai szerint(5) az 5 százalékos áfa a 2026. december 31. után, de 2030. december 31-ig átvett, jóváírt előlegekre, és az ebben az időszakban teljesített értékesítésekre is alkalmazandó, ha...
A jövő évtől a SZÉP kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de akár bútort is lehet belőle vásárolni.
Az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárásban a magánszemély adó feletti rendelkezésének minősül az állami adó- és vámhatóság által elkészített és az adóbevallási tervezetben feltüntetett 44/A-44/E. § szerinti nyilatkozat is, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év május 20-ig nem egészíti ki, nem javítja, bevallási kötelezettségét más módon nem teljesíti. Eszerint, ha a NAV az önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraktól, a nyugdíj-előtakarékossági számlavezetőktől, biztosítóktól beérkező adatszolgáltatások alapján a bevallási tervezetben feltünteti a rendelkezéssel összefüggő adatokat, akkor az az adózó rendelkezésének minősül abban az esetben is, ha azt az adózó nem javítja, nem egészíti ki.
Egy konkrét termék akkor termékdíjköteles, ha megfelel a Ktdt. szerinti meghatározásnak, a vámtarifaszáma szerepel a Ktdt. 1. mellékletében és nem szerepel a kivételek között