FOLYAMATOSAN KÜLDI A NAV A GÉPJÁRMŰADÓS HATÁROZATOKAT

FOLYAMATOSAN KÜLDI A NAV A GÉPJÁRMŰADÓS HATÁROZATOKAT

2025. 03. 12.
Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.

Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. A befizetési határidő április 15. A több mint 3,3 millió érintett közül elsőként azok kapják meg a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobilt.


A határozatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali-, illetve személyes tárhelyre) küldi mindenkinek, akinek van elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.

Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A gépjárműadót egyösszegben, április 15-ig kell befizetni.


A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapu+-os vagy DÁP-azonosítás után.

Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni. Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre.

  • Akik nem rendelkeznek a fenti azonosítókkal, a csekk helyett érdemes az Ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással befizetni az adót.
  • Aki nem tudja másképp megoldani, csekket telefonon a NAV Infóvonalán (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont) igényelhet.


A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét,
amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.

A határozatok megérkezéséig

a NAV új gépjárműadó-kalkulátorával a tulajdonosok előre tervezhetik az összeget.

A gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól,

a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből lehet tájékozódni.

Forrás: onadozo.hu
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön, a Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön, a babaváró kölcsön, valamint az otthonfelújítási kölcsön igénybevételéhez, kérelemre magyar nyelvű bevételigazolást állít ki egyes átalányadózó egyéni vállalkozóknak és átalányadózó őstermelőknek. Az igazolás ingyenesen kérhető a 2022. és azt követő adóévekre
A pályázati felhívásra 2025. május 26-tól lehet támogatási kérelmet benyújtani, 4 éves kötelezettségvállalási időszakra, 3 célterület vonatkozásában. A felhívás a mintavétel és rezisztenciavizsgálat elvégzésére, a kidolgozott antibiotikumfelhasználás-csökkentési terv félévente történő felülvizsgálatára és az elektronikus adatgyűjtési rendszer alkalmazására vehető igénybe, aminek mértéke – mindhárom célterület együttes vállalása és betartása esetén –, évente tenyészetenként hozzávetőlegesen 3100 eurót tesz ki
Az adó összegét tartalmazó határozatot folyamatosan kézbesíti az adóhatóság az elektronikus tárhelyre vagy postán, de a NAV mobilapplikácójában is ellenőrizhető és egyszerűen rendezhető a tartozás.
Február végéig kell lépniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jövő év elejétől vámtehertől mentesen vagy csökkentett vámteherrel szeretnének importálni az Európai Unióban nem elérhető, vagy csak korlátozott mennyiségben beszerezhető árucikkeket. A vámfelfüggesztések és vámkontingensek alkalmazásával ugyanis jelentős megtakarításokat és így versenyelőnyt érhetnek el a hazai társaságok – hívja fel a figyelmet Fülöp Attila az EY partnere.
A Tao. törvény alapján a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek, ráfordításnak minősül a cégautó használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás. Ide kell érteni az ezzel összefüggő, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező befizetést is. Ez alapján a társas vállalkozásnak nem keletkezik társaságiadó-fizetési, adóalap-növelési kötelezettsége, függetlenül attól, hogy a tulajdonában lévő cégautóval megvalósul-e a magáncélú használat.
A Közös Agrárpolitika mostani ciklusában elinduló új, 2025 és 2029 közötti ötéves támogatási programhoz idén november 25. és december 23. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket az érintett gazdálkodók. Egy hektár ültetvényre a kötelező alapvállalásaik után évente 892 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a szőlőtermelők, további szabadon választható környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén ez a támogatási összeg még maximum 133 eurónak megfelelő forintösszeggel növelhető.

A februárban megnyílt és jövő március végéig elérhető pályázaton egy elektromos jármű megvásárlásához akár 4 millió forint támogatást kaphatnak a cégek. A mostanáig befutott kérelmek nyomán közel 3400 személyautó és több mint 1000 kisteherautó beszerzését segítheti a program. A márkák rangsorában a BYD a legnépszerűbb, de kétszáznál több gépkocsira érkezett igénylés a Tesla, Volvo, Hyundai, Cenntro és Nissan típusaira is.
A szoftvert előállító vagy forgalmazó a szoftvereket nem veszi vissza, és azokat a piacon sem lehet eladni, ezért azt selejtezni kell, mely kivezetés módja terven felüli értékcsökkenés elszámolása.
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszabásra is kerül, ha az adózó nem pótol, vagy orvosolja a hibát. A NAV értesítést küld minden ilyen esetről az érintett adózóknak, de vannak olyan hibák, amelyek csak egy ellenőrzésen buknak ki – érdemes tehát felülvizsgálni az adatszolgáltatási gyakorlatot – hívják fel a figyelmet a Deloitte adótechnológiai szakértői.
A tanuló munkaszerződéssel munkaviszonyban is dolgozhat. Az Szja tv. nem különbözteti meg a diákok munkavállalását, ezért adózási szempontból a diákok munkaviszonyból származó jövedelme ugyanúgy bérjövedelem, mint bármely más munkavállalónál.
Elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek.
Annak eldöntését, hogy egy beszerzést kötelezettségént vagy időbeli elhatárolásként kell-e kimutatni, két számviteli alapelv segíti: a tartalom elsődlegessége a formával szemben elv és az összemérés elve. Az első esetben az vizsgálandó, hogy mi minősül teljesítésnek, illetve mi annak a tartalma. A második esetben pedig az mérlegelendő, hogy a szállító által számlázott összeg melyik időszak bevételeihez kapcsolódik.
Az adószámot érintő számlázási anomáliák a határon átnyúló ügyleteknél Ebben az írásban a PENTA UNIÓ Zrt. áfa és számlázási problémákat feldolgozó konferenciáján >> tárgyalandó tipikus számlázási problémák és azok megoldásai közül szeretnék megvilágítani néhányat. Ebben a cikkben a határon átnyúló ügyletek adószámot érintő számlázási anomáliáival foglalkozom.