Telefon: 06-1-422-0753 | E-mail: ugyfelszolgalat@creditentry.hu
Aktualitások

ELEKTROMOS RÁSEGÍTÉSŰ KERÉKPÁR BESZERZÉSÉRE LEHET ISMÉT PÁLYÁZNI

Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.

Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-étől folyamatosan a keret erejéig - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmondta: a korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.

Steiner Attila hangsúlyozta, a klíma- és természetvédelmi akciótervben az elektrifikáció fontos szerepet játszik, a magyar energiastratégia is egyre inkább ebbe az irányba fog elmenni.

Az ITM államtitkára kiemelte, hogy a villamosenergia- termelést könnyen lehet zöldíteni, szén-dioxid-kibocsátásmentessé tenni. Cél, hogy 2030-ra a magyar villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátásmentes legyen. Ennek az alapját egyrészt a paksi atomerőmű biztosítaná, másrészt a megújulóenergia-termelést szeretnék jelentősen felfuttatni - tette hozzá az államtitkár.

Steiner Attila szólt arról is, hogy a közlekedés az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó szektor, Magyarországon a kibocsátás 20 százalékát adja. A városokban időnként gondot jelent a magas légszennyezettség, viszont, ha egyre többen használnának kerékpárokat, csökkenteni lehetne a káros kibocsátást. A klímaátmenet finanszírozáshoz a lakosság számára inkább ösztönző programot szeretnének kialakítani, nem adókban és pluszteherben gondolkodnak, a különböző támogatási programok is ezt szolgálják - tette hozzá.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a kerékpározás területén forradalmi változás zajlik.

Felidézte, a tavaly zárult kerékpározás évében a parlament elfogadta, hogy a munkaadó ingyen adhasson kerékpárt a munkavállalónak, a költséget elszámolhassa. A korábbi pedelec pályázat 1 milliárd forintos keretére 6800 jelentkezés érkezett, ebből 5600 vidékről. Az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár (e-cargo kerékpár) pályázatra eddig 84 jelentkezést regisztráltak 174 e-cargo kerékpárra. A Google kerékpáros útvonaltervezésben Magyarország is szerepel - sorolta a kormánybiztos.

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a pedelec pályázat azért fontos, mert a kerékpárt használók már tettek egy lépés annak érdekében, hogy lokálisan csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Ha ez a gondolatvilág megvan, akkor vélhetően további környezetkímélő megoldást vesznek igénybe a mindennapi életben. A kereskedők már regisztrálhatnak, a pályázatok április 14-étől adhatók be az új kiírásban.

Forrás: onadozo.hu
KÉRDÉSE VAN? AJÁNLATOT KÉRNE?

Keressen minket bizalommal könyvelés, bérszámfejtés vagy TB ügyintézés miatt akár telefonon, e-mail-ben, vagy személyesen. Munkaársaink rövid időn belül választ adnak Önnek bármilyen kérdésére! Árajánlat kérés itt.

Kérjen írásos ajánlatot most! Vagy hívjon bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén!

Telefon: 06-1-422-0753
Mobil: 06-20-499-5210
info@xconsult.hu