Weboldalunk funkcionális, statisztikai és marketing sütiket használ, melyek adatai harmadik felekkel is megosztásra kerülnek. Részletes adatvédelmi tájékoztató
JELENTŐS ADÓEMELÉS A MAGYAR ENERGIASZEKTORT ÉRINTŐEN
23.12.22
December 7-én kiadott kormányrendelet
A magyar kormány december 7-én jelentette meg kormányrendeletét (496/2022. (XII. 7.)), amely módosította a nyár folyamán bevezetett, extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) kormányrendeletet. Az új rendelet két fontos módosítást tartalmazott, amely hatással van az energiaszektorban működő vállalatokra.
Extraprofit adókulcs változása kőolajtermelőknél
Az egyik jelentős módosítás a kőolajtermelőkre kivetett extraprofit adókulcs korábbi 40%-ról történő nagymértékű megemelése 95%-ra. Az intézkedés célja az üzemanyag-ársapka eltörléséből fakadó magasabb benzinárak miatt keletkező extraprofit állami elvonása és annak a Rezsivédelmi Alapba történő átcsoportosítása. Az extraprofit adó az Oroszországból érkező olaj, valamint a piaci, Brent típusú olaj árainak különbözetéből fakadó extra bevételt adóztatja és lényegében a Mol csoportot érinti.
„Nem ez az első eset, hogy a kormány megemeli ezen extraprofit adó mértékét, hiszen a nyári bevezetéskor az eredeti adókulcs 25%-volt, amely augusztusban 40%-ra emelkedett” – mondja Fábián Dorottya, a Deloitte adóosztályának partnere.
A "Robin Hood adó" módosítása
A kormány egy másik fontos változtatást is bevezetett a köznyelvben “Robin Hood adó” -ként ismert energiaellátók jövedelemadójával kapcsolatban. A módosítás értelmében, amely az energiapiaci szereplők jelentős körét érinti, a 2023-as adóévre vonatkozóan a Robin Hood adó mértéke a jelenlegi 31%-ról 41%-ra emelkedik. „A Robin Hood adó alapvetően egy olyan szektorális jövedelemadó, amely az energiapiacon bizonyos tevékenységekből származó nyereséget adóztatja. Jövedelemadóra kötelezettek köre többek között:
a szénhidrogén-kitermelési tevékenységet végző bányavállalkozók,
a kőolajtermék-előállítók,
az üzemanyag-nagykereskedők,
a villamosenergia- és földgáz-kereskedők,
egyetemes szolgáltatók,
erőművek és hálózati elosztók
terjed ki, tehát az energiaellátási lánc egészére” – ismerteti a részleteket Bővíz Ferenc, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.
Az adóalanyok köréből azonban fontos kivételt képeznek azok a megújuló energiaforrást (vagy hulladékból nyert energiát) felhasználó villamosenergia-termelők, melyek erőműveinek beépített teljesítőképessége nem haladja meg az 50 MW-ot, és a megtermelt villamosenergiát a KÁT vagy METÁR támogatási rendszerben értékesítik.
A magasabb adókulcs kiterjesztése
A nyári extraprofit adók bevezetésekor azonban a kormány az alapvetően az energiaszektort érintő Robin Hood adóalanyi kört kiterjesztette a feldolgozóipari gyártókra, azaz a bioetanolt, a keményítőt és keményítőterméket, valamint a napraforgóolajat gyártó társaságokra, így a magasabb adókulcs 2023-ra vonatkozóan őket is érinti.
A jelenlegi szabályok alapján az adóemelés csak a 2023-as évre vonatkozik. Fontos azonban megjegyezni, hogy míg a 2023-as évi adófizetési kötelezettség esedékessége 2024, az új rendelkezések szerint a 2023. adóévi adóelőlegek megfizetése során is már a megnövekedett 41%-os adómértéket kell alkalmazni, így pénzforgalmi szempontból a vonatkozó társaságokat már 2023-tól érinti az adómérték emelés.
Valentin-napon a NAV nemcsak a szerelem, hanem az adózási szabályok betartását is előtérbe helyezi, különösen a virágboltok és vendéglátóhelyek körében, komoly bírságokkal sújtva a szabálysértőket.
A változás 2025. július 1-jén lép életbe és a földgáz- valamint villamosenergia-vásárlási és/vagy hálózathasználati szerződéssel rendelkező egyéni és társas vállalkozásokat, egyéb szervezeteket, például önkormányzatokat, a jogi személyiséggel nem rendelkező vallási közösséget, sportegyesületeket, közhasznú társaságokat, alapítványokat, és az olyan magánszemélyeket érinti, akik a vásárolt energiával jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet végeznek.
A pályázat lehetőség a gazdálkodók részére, hogy azokon a területeken, amelyek kevésbé alkalmasak a mezőgazdasági termelésre, esetleg zárványterületek, vadkárosak, ott erdőt telepítsenek
A SZÉP-Kártya éves rekreációs keretösszege jelenleg 450 ezer forint, ami jövőre 120 ezer forinttal 570 ezerre nő, a kifizethető havi plusz 10 ezer forintot kizárólag sportolásra fordíthatják a munkavállalók. Ez egészül ki legfeljebb havi 150 ezer forinttal, azaz éves szinten összesen 1 millió 800 ezer forint albérleti vagy lakáshiteltörlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalók részére a munkáltatói béren kívüli juttatásként.
A rövidtávú lakáskiadás átfogó szabályozása, beleértve a kétéves nyilvántartásba vételi moratóriumot és a tételes átalányadó bevételhez való igazítását, emelését, kizárólag Budapestet érinti, a vidéki Magyarországot, sem most, sem a jövőben nem fogja
Az igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.
A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség.
Támogatja a cafeteria elem használatát, hogy a piacon egyedülálló módon digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyával már közel 22 000 helyen lehet érintésmentesen is fizetni
Egy nagy követői bázist építő ember tevékenységét ellenőrizték. A tippmester közösségi oldalain rendszeresen osztott meg tartalmakat követőinek. A revizorok egy hónapos csoporttagságot igényeltek és fizettek ki. A vizsgálat elindítása után írásban nyilatkoztatták a tipstert, aki mindössze néhány százezer forintnyi, tippadásból származó jövedelmet vallott be.
A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthatHétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A közlemény szerint a pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek.
A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat - tették hozzá.
Évek óta jelzi a Pénzügyminisztérium, hogy jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai, csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Mindenképp érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kiva-kalkulátorára
Ha a munkáltató és a munkavállaló idénymunkára, vagy idénymunkára és alkalmi munkára létesít egymással több alkalommal munkaviszonyt, akkor ezen munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben a 120 napot nem haladhatja meg.