Weboldalunk funkcionális, statisztikai és marketing sütiket használ, melyek adatai harmadik felekkel is megosztásra kerülnek. Részletes adatvédelmi tájékoztató
Az adó összegét tartalmazó határozat kézbesítése és rendezése
Az adó összegét tartalmazó határozatot folyamatosan kézbesíti az adóhatóság az elektronikus tárhelyre vagy postán, de a NAV mobilapplikácójában is ellenőrizhető és egyszerűen rendezhető a tartozás.
Gépjárműadó befizetése
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót
Többségük (170 ezren) a NAV-Mobil-alkalmazáson keresztül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint az április 15-i határidőig még 3 millió adózónak kell teljesítenie az adóbefizetést - közölte a NAV
A tájékoztatás szerint az adó összegét tartalmazó határozatot folyamatosan kézbesíti az adóhatóság az elektronikus tárhelyre vagy postán, de a NAV mobilapplikácójában is ellenőrizhető és egyszerűen rendezhető a tartozás
Részletfizetési lehetőségek
Az alkalmazásban a gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe, a likviditással küzdő gazdálkodók fizetési könnyítést kérhetnek - közölték.
Gépjárműadó befizetés módjai
A NAV tájékoztatása szerint a gépjárműadó idén is átutalható a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára
Illetve a határozatban szerepelő fizetési linken is gyorsan befizethető
Átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közleményben, nem a rendszámot
Gépjárműadó részletei és mentességek
Jelezték: a gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól, a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből tájékozódhatnak az ügyfelek.
A személygépkocsi bérbeadása körül az áfa alkalmazásának kérdése Magyarországon továbbra is bonyolult, és számos kivétel és szabály érvényesül; ismerje meg, miért nem vonható le az üzemanyag áfája a bérleti díj részeként!
Veszélyben a katás vállalkozások: év végén akár 8 ezer cég is elveszítheti adóalanyiságát, ha nem rendezik időben a tartozásaikat – figyelmeztet a NAV az adószámla ellenőrzésére és a fizetés lehetőségeire!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön, a Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön, a babaváró kölcsön, valamint az otthonfelújítási kölcsön igénybevételéhez, kérelemre magyar nyelvű bevételigazolást állít ki egyes átalányadózó egyéni vállalkozóknak és átalányadózó őstermelőknek. Az igazolás ingyenesen kérhető a 2022. és azt követő adóévekre
A pályázati felhívásra 2025. május 26-tól lehet támogatási kérelmet benyújtani, 4 éves kötelezettségvállalási időszakra, 3 célterület vonatkozásában. A felhívás a mintavétel és rezisztenciavizsgálat elvégzésére, a kidolgozott antibiotikumfelhasználás-csökkentési terv félévente történő felülvizsgálatára és az elektronikus adatgyűjtési rendszer alkalmazására vehető igénybe, aminek mértéke – mindhárom célterület együttes vállalása és betartása esetén –, évente tenyészetenként hozzávetőlegesen 3100 eurót tesz ki
Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.
Február végéig kell lépniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jövő év elejétől vámtehertől mentesen vagy csökkentett vámteherrel szeretnének importálni az Európai Unióban nem elérhető, vagy csak korlátozott mennyiségben beszerezhető árucikkeket. A vámfelfüggesztések és vámkontingensek alkalmazásával ugyanis jelentős megtakarításokat és így versenyelőnyt érhetnek el a hazai társaságok – hívja fel a figyelmet Fülöp Attila az EY partnere.
A Tao. törvény alapján a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek, ráfordításnak minősül a cégautó használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás. Ide kell érteni az ezzel összefüggő, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező befizetést is. Ez alapján a társas vállalkozásnak nem keletkezik társaságiadó-fizetési, adóalap-növelési kötelezettsége, függetlenül attól, hogy a tulajdonában lévő cégautóval megvalósul-e a magáncélú használat.
A Közös Agrárpolitika mostani ciklusában elinduló új, 2025 és 2029 közötti ötéves támogatási programhoz idén november 25. és december 23. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket az érintett gazdálkodók. Egy hektár ültetvényre a kötelező alapvállalásaik után évente 892 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a szőlőtermelők, további szabadon választható környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén ez a támogatási összeg még maximum 133 eurónak megfelelő forintösszeggel növelhető.
A februárban megnyílt és jövő március végéig elérhető pályázaton egy elektromos jármű megvásárlásához akár 4 millió forint támogatást kaphatnak a cégek. A mostanáig befutott kérelmek nyomán közel 3400 személyautó és több mint 1000 kisteherautó beszerzését segítheti a program. A márkák rangsorában a BYD a legnépszerűbb, de kétszáznál több gépkocsira érkezett igénylés a Tesla, Volvo, Hyundai, Cenntro és Nissan típusaira is.
A szoftvert előállító vagy forgalmazó a szoftvereket nem veszi vissza, és azokat a piacon sem lehet eladni, ezért azt selejtezni kell, mely kivezetés módja terven felüli értékcsökkenés elszámolása.
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszabásra is kerül, ha az adózó nem pótol, vagy orvosolja a hibát. A NAV értesítést küld minden ilyen esetről az érintett adózóknak, de vannak olyan hibák, amelyek csak egy ellenőrzésen buknak ki – érdemes tehát felülvizsgálni az adatszolgáltatási gyakorlatot – hívják fel a figyelmet a Deloitte adótechnológiai szakértői.
A tanuló munkaszerződéssel munkaviszonyban is dolgozhat. Az Szja tv. nem különbözteti meg a diákok munkavállalását, ezért adózási szempontból a diákok munkaviszonyból származó jövedelme ugyanúgy bérjövedelem, mint bármely más munkavállalónál.
Elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek.
Annak eldöntését, hogy egy beszerzést kötelezettségént vagy időbeli elhatárolásként kell-e kimutatni, két számviteli alapelv segíti: a tartalom elsődlegessége a formával szemben elv és az összemérés elve. Az első esetben az vizsgálandó, hogy mi minősül teljesítésnek, illetve mi annak a tartalma. A második esetben pedig az mérlegelendő, hogy a szállító által számlázott összeg melyik időszak bevételeihez kapcsolódik.
Az adószámot érintő számlázási anomáliák a határon átnyúló ügyleteknél
Ebben az írásban a PENTA UNIÓ Zrt. áfa és számlázási problémákat feldolgozó konferenciáján >> tárgyalandó tipikus számlázási problémák és azok megoldásai közül szeretnék megvilágítani néhányat. Ebben a cikkben a határon átnyúló ügyletek adószámot érintő számlázási anomáliáival foglalkozom.